Olyat tett a Dávidkát elgázoló sofőr, amit soha nem vártunk volna tőle…Erre, hogy volt képes?

Olyat tett a Dávidkát elgázoló sofőr, amit soha nem vártunk volna tőle…Erre, hogy volt képes? Levelet írt LL. Juniornak a kisfiát, Dávidkát halálra gázoló sofőr, kiderült az is, hogy LL. Juniort tanúként hallgatta ki a rendőrség.

Az ügyvéd elmondta, hogy LL. Junior nem találkozott a jármű vezetőjével, de a férfi a kihallgatást vezető hadnagy asszonynál hagyott egy levelet LL. Junior számára, amelyben együttérzéséről biztosítja a családot. Az áll benne, hogy a traumát ő, és a baleset idején mellette ülő felesége sem fogja soha kiheverni, hiszen ők is szülők és nagyszülők – fejezte be Mester Csaba.

„Ügyfelem megtört. Nyilvánvalóan egy ilyen katasztrófa, tragikus dolog minden ember életében nyomot hagy. Nincs jó állapotban az ügyfelem, próbálja feldolgozni a történteket” – árulta el a Mokkában Janklovics Ádám, a férfi ügyvédje.-írja a life.hu

Mi nem lettünk volna képesek egy ilyen gesztusra….példátlan emberségről tanúskodik ez a tett! Kívánunk sok erőt minden érinettnek!


  Ezt már olvastad?