KITÁLALT EGY VOLT PSZICHIÁTRIAI DOLGOZÓ BB ÉVIRŐL. DÖBBENETES DOLGOKAT ÁRULT EL RÓLA

Így van most BB Évi. Hónapok óta egy bentlakásos szociális otthonban él BB Évi. A Big Brother egykori nyertese olyan szépen gyógyult, hogy elhagyhatta a kaposvári pszichiátriát, és azóta tovább javult az állapota. Hogylétéről az intézmény egyik alkalmazottja nyilatkozott a Ripostnak:

“Bátran kijelenthetjük, jól érzi magát nálunk, szeret itt lenni. Évi egy nagyon barátságos, közvetlen ember, és igyekszünk őt felkészíteni a kinti életre. Vannak tervei, és bízunk benne, pár év múlva készen áll majd a visszailleszkedésre” – mesélte a lapnak, ám azt is hozzátette: mostanában Évi nincs teljesen jól: “A frontok miatt fáradékony, sokat alszik” – tette hozzá.

A Big Brother (magyarul: Nagy Testvér) egy licencszerződésen alapuló valóságshow volt, melyet Magyarországon a TV2 sugárzott. A műsor magyar verziója követte az eredeti holland valóságshowban alkalmazott szabályrendszert. Az első két évad műsorvezetői Liptai Claudia és Till Attila voltak. 2014-ben a TV2-csoport úgy döntött hogy elindítja a magyarországi Big Brother harmadik évadát a társcsatornán, a Super TV2-n,[1] azonban július 30-án bejelentették, hogy a reklámadó bevezetése miatt a műsor elmarad.[2] Időközben a formátum opciós jogát a társaság elvesztette, azt a Magyar RTL Televízió Zrt. vette meg és fogja használni Való Világ powered by Big Brother néven 2016-tól.[3]-

  Ezt már olvastad?