Pusztító vihar mossa el az országot ma és holnap.15megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadásra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 90 km/órás szél társul !

A tomboló hőség után végre fellélegezhetünk, mert hűvösebb napok következnek, azonban nem árt óvatosnak lenni a kialakuló zivatarokkal és pusztító viharokkal szemben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint véget ér az embertelen hőség, a keddi nap folyamán az ország nagy részében 27 fok alá csökken majd a hőmérséklet.

Egyedül a Tiszántúlon mutathatnak a hőmérők 27 fokot meghaladó hőmérsékletet napközben. A Tiszántúl a zivatarok alól is kivétel képez, ugyanis a jelentés szerint szerdáig továbbra is szárazság várható a területen. Azonban az Északi-középhegység térségében és északkeleten már napközben is megérkezhetnek a lehűléssel járó zivatarok, késő este pedig a keleti részeken is beköszönt majd az esőzés, amely helyenként erős széllel párosulhat. A Dunántúlon és Budapest területén a hajnali órákban kell erős szélre számítani, a Fertő környéken és a Bakonyban akár 60-70 km/h körüli széllökések is lehetnek.

A keddi napra már több megyére is kiadták a riasztást az országban, zivatar és felhőszakadás miatt elsőfokú, míg a hőség miatt első- és másodfokú figyelmeztetés van érvényben

  Ezt már olvastad?