Ez vár ránk április végén - szakértők is elképedtek

A mostani számítások szerint a húsvét hétvége 22 fok meleget hoz.

Bár a hétvégén még erősen felhős lesz az ég, sőt néhol záporok és zivatarok is előfordulhatnak, mégsem kell aggódnunk, ugyanis hétfőn már szerencsére felszakadozik majd a felhőzet és rengeteg napsütésre készülhetünk, mindezt csapadék nélkül.

Sőt, a hőmérséklet is 12-17 fok között alakul, így bátran előkotorhatjuk a tavaszi ruhákat a szekrényből.

Kedden és szerdán kisebb gomolyfelhők zavarhatják meg a kellemes napsütés, ennek ellenére csapadékra igencsak kicsi az esély és a hőmérséklet is tovább emelkedik majd, közel 20 fokot mérhetünk majd.

Csütörtökön és pénteken részben gomolyfelhős, részben napos idő van kilátásban, de sajnos egy-egy zápor előfordulhat, az idő azonban tovább melegszik, délutánonként akár 22 fok is lehet.  

Lehet, hogy még ismerőseim nem látták ez a cikket. Megosztom velük!


  Ezt már olvastad?