Deutsch Tamás: Magyarországon az emberek örömmel túlóráznak

Ne csináljunk már úgy, mintha Magyarországon ez nem lenne teljesen természetes dolog, hogy az emberek örömmel dolgoznak ott ahol dolgoznak. – ezt mondta az RTL Klub Híradójának kérdésére Deutsch Tamás azzal kapcsolatban, hogy március 1-jétől változtak a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok. Majd folytatja :És lehet, hogy 8:15-re kellene hivatalosan beérniük, de már 7:50-re bent vannak és lehet hogy 16:45-kor elmehetnének, de ha van elvégzendő munkájuk, akkor 17:30-kor, sőt 18:15-kor is ott vannak még a munkahelyükön

A közszférában év végén tömeges leépítések történtek, melyek során a kormány többek között a megmaradó dolgozók magasabb fizetésének és jobb munkakörülményeinek ígéretével igyekezett megosztani a dolgozókat. A köztisztviselőknél pedig március elsejétől 25 napról 20-ra csökken az alapszabadság, munkaidejükbe már nem számít bele az ebédszünet fél órája, és ellentételezés nélkül terjeszthető ki a napi munkaidejük 12 órára, vagyis nem fizetik ki a túlóráikat.

A fideszes EP-képviselő megemlítette, hogy a magyar közszférában dolgozók 30 százalékos visszamenőleges béremelést kapnak, ennek fényében Deutsch politikai okokat lát a szakszervezetek munkabeszüntetési tervei mögött. Talán nem áll messze a helyes valóságérzékeléstől, ha valaki az EP-választás és ennek a munkabeszüntetésnek a készülődése közötti összefüggéseket véli felfedezni – nyilatkozta Deutsch.

Lehet, hogy még ismerőseim nem látták ez a cikket. Megosztom velük!


  Ezt már olvastad?