A halálba ugrott az adósságok elől az édesanya, a kezében a kisfia volt.

Jessy Paola Moreno Cruz mindent megtett azért, hogy gyermeke, May Ceballos normális körülmények között, szerető családban nőjön fel. A 32 éves egyedülálló édesanyának azonban komoly anyagi gondjai akadtak. Tartozásai addig duzzadtak, míg végül kilakoltatták őket kolumbiai otthonukból.


Cruz rettegett attól, hogy elveszik tőle tízéves gyermekét, ha nem lesz hol lakniuk, hiszen még albérletre sem volt pénze. Végső elkeseredésében magához ölelte kisfiát, és felmászott a száz méter magas La Variante hídra. A járókelők egyből észrevették, hogy mit tervel az asszony, és riasztották a hatóságokat. A tűzoltók kedves, biztató szavakkal próbálták meggyőzni őt, hogy ne hamarkodja el a döntését, hiszen gyermeke előtt még ott az egész élet, és mindent meg lehet oldalni.

Az anya végül mégis a halált választotta, és gyermekét átkarolva levetette magukat a mélybe. Cruz családját, illetve a gyermek édesapját egyelőre nem tudta megszólaltatni a külföldi sajtó

Lehet, hogy még ismerőseim nem látták ez a cikket. Megosztom velük!



  Ezt már olvastad?

Minden nő, aki ezt használja felejthetetlen SPRICCELŐS ORGAZMUST fog ÁTÉLNI.
Szeretnél kemény maradni és 3 órán át dugni ezt a nőt? Olvasd el ezt a módszert!

  • Ma 4 éves kislányom! 6 év házasság után elhagyott bennünket férjem, aki ezt az üzenetet hagyta:

  • Sass József megrendítő üzenete a magyar embereknek: "Talán utolsó névnapomat ünnepelhetem, de ezt még be kell valljam nektek!

  • Ma 1 éves kislányom, akinek 2 hónapja meghalt az anyukája.Ma kokárdát keresvén ezt a megható levelet találtam a fiókban

  • 13 kiló lement és nincs már az ízületi fájdalmamam. 56 éves vagyok és ezzel a szerrel sikerült

  • Ennek a 3 csillagjegynek olyan szerencséje lesz áprilisban, hogy nem is tud vele mit kezdeni