Timi miután Amerikában is eltemeti Andy Vajnát, ott kezd új életet: Elegem lett a magyar emberekből. Én otthonom már Amerika, ahol...

Miután múlthét csütörtökön végső búcsút vettek Andy Vajnától, hamarosan Los Angelesben is eltemetik. Így szeretne özvegye nyugalmat biztosítani szeretett férjének. A producer kívánsága az volt, hogy fia és szülei mellett nyugodhasson a Westwood Village sírkertben. Ennek a kívánságnak szeretne eleget tenni Timi, ezért február közepén ott fogják Andyt eltemetni.


Az özvegy, személyesen viszi ki férje földi maradványainak egy részét, ezzel lehetőséget biztosítva, hogy amerikai barátai is elbúcsúzhassanak a producertől. Rengetek hírességet várnak a szertartásra. Az előzetes információk alapján, Antonio Banderas, Sylvester Stallone és Bruce Willis is ott lesz.

Timi azt is elárulta, hogy miután Amerikában is eltemette férjét, ott akar letelepedni. Fél év múlva megkapja az amerikai állampolgárságot. Nagy tervei vannak a jövőre vonatkozóan. Szeretne megpróbálkozni a színészkedéssel, ennek érdekében rendszeresen jár nyelvtanárhoz, hogy tökéletesítse angol tudását, majd következhet a színiiskola.
Mint elmondta, elege lett a magyar emberekből, akik nem tudnak mást csinálni, mint állandóan bántani. Amerikában végre új életet kezdhet, ahol nem lesz állandó támadások célpontja. Az ő hazája most már Amerika.

Lehet, hogy még ismerőseim nem látták ez a cikket. Megosztom velük!


  Ezt már olvastad?

  • Ez a 3 csillagjegy annyi pénzt kap jövő héten, hogy nem is tud vele mit kezdeni

  • Orbán Viktor durván megfenyegette a gigatüntetésre készülő embereket: "Annyira elegem van, hogy ezt fogom tenni:

  • Orbán Ráhel vérlázító bejelentése Karácsonyra: "Ezért fogja az én apám...

  • Orbán Viktor fenyegető üzenete a népnek: "Ezt most még eltűrtük, de ezután...

  • Orbán Gáspár botrányos üzenete Karácsonyra: "Azért ne merjétek támadni apámat, mert...

  • Ma jön a Szerencsehozó hullócsillag - oszd meg ,és hamarosan szerencse ér!

  • Áder János fenyegető üzenete a további tüntetésre készülőknek! "Amennyiben ezután sem lesz nyugalom, sajnos ezt kell tennünk: