Drága idegen! Amit a szerelmemmel tettél arra nincsenek szavak. Egész életünkben emlékezni fogunk rád és arra, amit tettél!

Nagyon ritkán szoktam másokkal az élményeimet megosztani, de most úgy gondoltam, hogy ezt közzé teszem a Facebookon. Olyan különleges, példa értékű dolgot tapasztaltunk, amiben talán 10 millió emberből egynek lehet része. Kedves feleségem Réka imádja Bruno Marst, akiről megtudtam, hogy hamarosan koncertezni fog Magyarországon is a turnéja során, így gondoltam, hogy meglpem őt egy jeggyel. (Én kis naiv.) November végén elérhetővé tették a jegyvásárlást, ami 50 perc alatt el is fogyott.

Ezért elkezdtem keresgélni, hogy van e valakinek eladó jegye esetleg, de sikertelen volt. A feketepiacon is nézelődtem, de a jegyüzérek az álló jegyeket 35.000 Ft-ért, az ülő jegyeket pedig 80.000 Ft-ért árulták.

A Facebookon is figyeltem az eladó koncertjegyek oldalt is, de sajnos nem sikerült sem Valentin napra, sem a tavaszi szülinapjára jegyeket szereznem. Májusban szülés gondoltam majd arra milyen jó kis meglepetés lesz :) Néztem, keresgéltem esténként titokban, a telefonom teli volt nevekkel számokkal akiktől lehet vásárolni. Réka már a kórházban volt előtte be kellett feküdnie, és akkor jött a szikra, pont ránéztem a telefonomra este 10-kor és láttam, hogy valaki kirakott az eladó jegyek csoportba 2 db jegyet, rá is írtak ezren, köztük én is hogy nagyon kell! Gondoltam nyomatékosítom a dolgot, hogy ne csak egy legyek a sok közül, ezért ráírtam egy privát üzenetet is, hogy nekem milyen sokat is jelentenének ezek a jegyek, hiszen a szeretett a feleségemet szeretném meglepni vele, hiszen egy gyönyörű kislánynak ad életet 24 órán belül. :)



2 perc múlva ki is írta a csoportba, hogy többen ne írjanak, mert a jegyek elkeltek :( na dejó erről is lemaradtam. DE aztán jött az üzenet Gratulálok megnyereted a jegyeket. Elképesztően örültem, majd kiugrottam a bőrömből., de még bennem volt a kétely ülő vagy álló jegy menyi az annyi, az összes fizetésem rá kell költeni? Rákérdeztem. Ekkor jött a számomra mai napig hihetetlen válasz. A teljesen idegen ember ezt írta.

"Szia! Tényleg ekkora boldogság lesz a családban?:D Gratulálok! Akkor nem "üzérkedek", a két jegy lesz az én ajándékom, ingyen!"

Az állam leesett, szóhoz sem jutottam. Szinte hihetetlen, de valóban találkoztam vele semmit nem fogadott el cserébe, és csak szerényen azt mondta jó szórakozást nektek, és gratulált Elinhez!!

Délután már szaladtam is be hozzájuk a kórházba a jegyekkel. Képzelhetitek, hogy mekkora boldogság volt. Tegnap részt vettünk a koncerten, hatalmas élmény volt. Nagyon boldog voltam, amikor láttam a szerelmemen a boldogságot. Még egyszer nagyon hálásan köszönöm, hogy boldoggá tettél minket kedves idegen! Ez az elképesztő történet bizonyítja, hogy tényleg léteznek még jóravaló, önzetlen, csodálatos emberek!

Lehet, hogy még ismerőseim nem látták ez a cikket. Megosztom velük!


  Ezt már olvastad?